Látnivalók Hartán és környékén:

Tájház

Harta Újkori története 1723-ban kezdődött, amikor Ráday Pál birtokára megérkeztek az első családok a Rajna-vidékről, Hessen-Pfalzból és Wüttenbergből. A Német betelepülők földműveléshez jól értő, a kendertermesztésben és feldolgozásban járatos parasztok és kézművesek voltak. A gőzhajózás korában a Hartaiak jóhírű Dunai hajósokká váltak. A tájház épülete a község által 1964-ben megvásárolt tipikus alföldi tornácos parasztház, mely a XIX-XX. század fordulóján épült és 1967-óta kiállítóhely. Hosszanti elrendezése hagyományos, több helyisége a jómódú gazda igényességére utal.Német Nemzetiségi Tájház Tulajdonosa és fenntartója a Helyi Települési és Német Kisebbségi Önkormányzat. A modernizálódott falu közepén, a protestáns templomok utcájában áll. Alapítója és első gondnoka Rétfalvi Teofil német nyelvtanár volt. A műemlék jellegű épület berendezését és a tárgyak nyilvántartásába vételét Solymos Ede és Barth János néprajzkutatók végezték. 1975 óta országos intézmények között jegyzett Nemzetiségi Ház és Helytörténeti Gyűjtemény. 1999 óta a gyűjtemény Gottschall Péter gondozásában gyarapodik tovább.
A ház és berendezése 30 évi érintetlenség után 2002-ben teljes tetőcsere és belső felújításra szorult. A hartai Német Nemzetiségi Tájház jelenlegi formájában a tárgyak tisztítása és restaurálása után 2006. augusztus 20. tiszteletére került ünnepélyes újraavatásra.

Német Nemzetiségi Tájház. Jellegzetes bodzafás, gémeskutas udvarán Harta közelében előkerült Római kori kövek, valamint a Német telepesekhez köthető egyedi stílusú faragott fejfák és épületdíszek tekinthetők meg. A gazdasági épületek közül csak az épület alatti pince és a régi mezőgazdasági eszközöket őrző pajta maradt fenn. A lakóház hitelesen mutatja be a hartai Német nemzetiségi lakosság lakáskultúráját. Két szobájában a híres, egyedi színvilágú hartai festett bútorok feledhetetlen látványa fogadja a látogatót. A gyűjtemény további kiemelkedő értékei a helyi népviselet darabjai és a kékfestő anyagok. A gyöngyös hartai "Háupt"-nak (főkötő) és kötött harisnyáknak számos míves példánya látható. Eredeti formájában maradt meg a nyitott (füstös) konyha, benne a hajósok által hozott vasedények, a helyi fazekasáru és a dunaföldvári vásáron vett mórágyi.

A hartai Német Nemzetiségi Tájház és aHelytörténeti Gyűjtemény főként civil szervezetek, óvodák, iskolák felkérésére rendez tematikus programokat, napokat. A tájházi gyűjtemény tárgyi értékeinek bemutatása mellett mindig igyekszik felvállalni a legszélesebb értelmében vett hagyományőrzést. Az utóbbi években hangsúlyt kapott az öntevékeny családkutatások segítése is. A gyűjtemény folyamatosan bővül és szépül a hartai kötődésű értékőrző törekvéseknek köszönhetően.

Elérhetőség:
Hartai Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház - Német Nemzetiségi Tájház
Cím: 6326 Harta, Templom u. 62
Tel: +36-78/407-002

hartaitajhaz

Dunapart

A Duna közelsége kiváló természeti és turisztikai adottságot jelent. Kanyarulatának mesés panorámája, illetve kitűnő horgászhelyek is várják az erre utazókat. A védett Duna-ág kirándulásra ad lehetőséget, mely által megismerhetjük az ártéri erdők csodálatos állatvilágát. Egész évben várja a vendégeit a közvetlenül a Duna-parton elhelyezkedő Panoráma Halászcsárda, ahol a magyaros ételektől kezdve a halételekig megkóstolhatják kínálatukat. Nyáron pedig a Sörkert várja a magukat hűsíteni vágyókat.

Duna

Kolbászház

Húsboltja hartai termékekkel (kolbász, szalámi), házi készítésű füstölt árukkal, illetve tőkehússal,baromfihússal és sajtokkal várja vásárlóit. Mellette található meg a Pecsenyés, ahol sült finomságokat kóstolhatnak meg az arra
látogatók (hurka, kolbász, pecsenye,hekk). A harmadik részben pedig hartai termelői mézek, hartai víz, hartai festett termékek, hajósi borok találhatóak.

Kolbászház

Kolbászház tál

Kolbász

Kisvendéglő

Vendéglőnket 1992 óta, mint magánvállalkozó üzemeltetem. Az idők teltével megszépítettük régi épületünket kívülről és belülről is. Konyhánkat 2004. tavaszán felújítottuk a mai követelményeknek megfelelően, korszerű gépekkel felszereltük, hogy vendégeinket legjobb tudásunk szerint maximálisan ki tudjuk szolgálni. Vendégeinket házias ízekkel, udvarias kiszolgálással, baráti környezetben várjuk nagy szeretettel.

Címünk: 6326 Harta, Kossuth L. u. 48.
Telefon: 06-78/407-035; 06-20/9274-472

Rendelés, házhoz szállítás: 06-20/502-1781

Kisvendéglő

Kisvendeglő étterem

Kékesi-tó

A hartai Sporthorgász Egyesület legnagyobb tava a Kékesi-tó. Területe 14 ha átlag víz mélysége mintegy 3-3,5 méter. A tó aránylag jó minőségű, földúton teljesen körbejárható.
Keleti oldalán nádasokkal tagolt lankásabb rész található, amely kiválóan alkalmas a fenekező horgászatra. A több napra érkezett vendéghorgászok, verhetnek sátrat, bográcsolhatnak, ezért különdíjat fizetniük nem kell, de távozáskor rendet és tisztaságot kell hagyniuk maguk után. Dél-délnyugati részét stégekkel szabdalt egybefüggő nádfal szegélyezi. A hirtelen mélyülő vízben nem ritka a 3-4 m vízmélység közvetlen a stég előtt.

A Kékesi-tó halállománya:
A tóban évente 80-120 g hal kerül, amelynek túlnyomó része ponty. A tóban szépszámmal található amur, csuka, süllő, kárász, de nem ritka a 2-2,5 kg-os keszeg sem, valamint megtalálható a szürkeharcsa is, amely mindenféle méret- és darabkorlátozás nélkül fogható és elvihető.

Horgászrend és szabályok:
-Horgászás 0-24-óráig.
-Szemetes helyen horgászni tilos.
-A fogási naplóba nemeshal fogásakor az órát és percet is be kell írni.
-A tóból 5 kg-nál nagyobb pontyot elvinni tilos.

Méret és darabkorlátozások:
Érvényes területi engedéllyel vagy napijeggyel naponta 5 darab nemeshal fogható. Ebből ponty és amúr 2-2 darab lehet. Egyéb halból 3 kg tartható meg.

Pikkelyes ponty 35 cm
Tükörponty 30 cm
Amúr 50 cm
Többi halfaj az országos horgászrend szerint a tilalmi idők betartásával foghatók. Harcsára mindenféle méret és darabkorlátozás feloldva.

Napijegy váltható:
Gocsi Pizzéria Harta, Kossuth Lajos utca 68.
Kokó CBA Harta, Kékesi út 86.

Kékesi-tó

Szelidi-tó

A községtől 3 km-re fekszik a Szelidi-tó, az Alföld egyik legszebb szikes tava. Területe 68 hektár, medre helyenként 5-6 m mély, átlagosan 3. Az 5.300 m hosszú, 100-200 m széles tó a Duna egykori holtágának maradványa. Vizének összetétele egyedi, gyógyító hatású, sajátosan bársonyos, selymes tapintású a sziksó és jodid tartalom miatt. Vize 28 Co-ra is felmelegszik. A tó és a hozzá tartozó erdő, valamint legelő 1967 óta természetvédelmi terület. A Szelidi-tó turisztikai, üdülési lehetőségei változatosak, alkalmas fürdésre, vízi sportokra, csónakázásra és horgászatra. A tó szélét majdnem mindenütt nádas övezte és övezi most is. Az üdülési szezon május 15-től szeptember 15-ig tart. A tópart népessége üdülési szezonban: kb. 4 000 fő.

Szelidi-tó

Bakod puszta

Alig száz kilométerre Budapesttől, szinte az ország geometriai középpontjában, a kunsági puszta és a kalocsai Sárköz határán Bakodpuszta várja a természetes környezet rajongóit. Az 51-es főközlekedési úton Dunapatajt elhagyva a 108. kilométerkőnél magánút vezet a közeli Bakodpusztára, amely Dél-Magyarország egyik legszebb turistacentruma. A közel kétszáz hektáros területen olyan ritka őshonos állatfajtákkal találkozhatnak, mint a honfoglalás kora óta ismert magyar szürkemarha, mangalica konda, racka juh, vagy éppen a gyermekek kedvencei, a szemtelenül "követelőző" szamárcsikók.

Főszezonban szinte minden nap lehetőségük van ellátogatni hozzánk egy lovasbemutató megtekintésére!

Többnyire a délelőtti és a délutáni órákban kerülnek megrendezésre a bemutatók, ezért kérjük Önöket, hogy a pontos időpontért hívják a következő telefonszámot:

+36-30/945-97-71

Révbér puszta

A Révbéri major turisztikai vonzerejét a Duna árterületén létesített területen a közel 100 magyar félvér ló, szürkemarha, rackajuh bemutatása biztosítja. A bemutató során a vendégek megismerkedhetnek a csikósok ménesterelő tudományával és a pásztorélet hagyományaival. Egész napos programot tudnak biztosítani ebben az eredeti pusztai környezetben. A látogatóknak lehetőség van lovaglásra, sétakocsikázásra, kézműves mesterségek tanulmányozására.

Programokról részletessen ITT tájékozodhat!

Hartai Hagyományőrző Bútorfestő Műhely

Szeretettel várjuk a bútorfestés iránt érdeklődő látogatókat.
Műhelylátogatás keretében rövid ismertetőt kapnak:

- a 200-éves hagyományról,
- hartai bútorfestés és alapismereteiről,
- anyagokról és eszközökről,
- jellegzetes motívumokról és virágokról,
- megtekinthetik a galériát,
- vásárolhatnak egyedi kézzel festett ajándéktárgyakat.

Belépő: 500.-Ft/ fő
Időpont egyeztetés: 06-30/374-86-62, 06-78/407-148

Lehetőség van egy népi kézműves foglalkozásra, mikor egy motívumot fára festünk.
Csoportos jelentkezésnél figyelembe kell venni, hogy a műhelyben
10 főt tudunk egyszerre foglalkoztatni, kényelmesen helyet biztosítani.

Népi kézműves foglalkozás : 1500.-Ft/ fő
Mely tartalmazza az előadást és az anyagárat is.

Időpont egyeztetés: 06-30/374-86-62, 06-78/407-148

Hartai Bútorfestés

Széki lile tanösvény

A Böddi-széken található körtúra jellegű tanösvény 10 állomásból áll, és igen kedvelt uticélja a környékbelieknek, és a messzebbről jött turistáknak, osztálykiránduláson résztvevőknek is. Információs táblái magyar és angol nyelven adnak tájékoztatást. A tanösvény szabadon látogatható, de előzetes bejelentkezést követően, távcsövekkel felszerelkezve vezetést is biztosítanak.
A több mint 700 hektáros Böddi-szék Bács-Kiskun megyében, Dunatetétlen község határában terül el. A Böddi-szék a széki lile utolsó jelentős hazai fészkelő területe, így kapta nevét a 6 km hosszúságú természetvédelmi, botanikai és zoológiai jellegű tanösvény, ahol madármegfigyelő torony is található. A Dunatáj Közalapítvány – melynek alapító tagja Harta Nagyközség Önkormányzata is – rendszeresen szervez az aktuális évszaknak megfelelő programokat, pl.: Tavaszköszöntő bíbicváró, Márton-napi libales, melyeken nagy számú érdeklődő vesz részt.

Műemlékek Hartán

Templomok (evangélikus, református, római katolikus)
A II. világháborúban elesettek emlékművét 1992-ben emeltette a község lakossága.
Szentirmay: Semmelweis szobor (Semmelweis tér 1.)
Kiss István: Dózsa szobor (Kékesi utca 1.)
Vasas Károly: Majális szobor (Semmelweis tér 1.)
I. világháborús emlékmű és a II. világháború kopjafája Fisch Kovács: Kopjafa (Templom utca 73.), Eredei Ferenc mellszobra (Kékesi utca 5-7.).
Emléktáblák az I. és II. világháborús áldozatairól (Templom utca 48. és Templom utca 73.)
Felvidékről kitelepítettek 50 éves évfordulójára (Kossuth utca 12.)
Harta község újratelepülésének 250. évfordulójára
Szülőföldjükről elhurcoltak és kitelepítettek emlékére (Templom utca 68.)
Szoborpark: kopjafa, I. világháborús emlékmű, országzászló
Ráday emlékpark
Dózsa park: szobor
Temető: II. világháborús emlékmű, Ökonomikus kereszt a távolban nyugvók emlékére
Művelődési Ház: Petőfi emléktábla
Semmelweis tér: Felszabadítási emlékmű, Semmelweis szobor
Egyesületek Háza